Véleményed

Vacsora a Cameliában

Miután a mi furcsa párocskánk beszállt a limuzinba, a sofőr lassan lenyomta a gázpedált és küönösebb zökkenő nélkül elindult az elite étterem felé, amit Michael, vagy a kis lótifuti menedzsere kinézett neküknk. Ekkor még nem tudtam hogy ez az este nagyobb veszélyeket rejteget mint pár unalmas óra egy savanyú arcal a középpontban. Azon tudatlan embereknek, akik még nem hallottak eme nemes drámaíróról, Michael Scottról elmondom, a rajongói őrültebbek mint a legtöbb rock star koncertjén résztvevők, vagy akár egy foci csapat megvadult szurkolói. Mindenki hallott már az olyan esetekről, amikor egy balul elsült meccs után a letört rajongók végigvonulva a városon gyujtogattak és az egész várost egy roncsteleppé változtatták. Ahogy ránéztem a mellettem ülő fiu unott grimaszba fagyott hófehér arcára, feltűnt előttem egy rémkép, miszerint ha nem viselkedem jól, a Rajongó Hadserege élére állva eljön értem és feldarabolva bedob valami mélyhűtőbe az összes olyan figura mellé, akiknek éltükben nem tetszettek a csodás drámái. A másik variáció sem kecsegtetett több jóval mint az előző. Eszerint egy jónak induló napon az egyik elborult agyú rajongó elrabol, megkötöz, és miután végighallgattam semmitmondó és tragikus történetét, középpontban a kedvenc írója felé irányuló plátói szerelemmel, elvágja a torkomat. Tisztában vagyok vele hogy nem fog senki meggyászolni de ennél valamivel jobb halált kívánok magamnak. Mikor szépségem már hanyatlóban van, elüthetne egy kamion. Gyors, és fájdalommentes, ráadásul nem kell megérnem az öregkort mikor ráncos, vézna, csonthalmaz leszek.
- Szóval, melyik étterembe megyünk? -mosolyodom el negédesen, megtörve ezzel a kettőnk között ülő kínos csendet. Attól mert a fiu nem egy főnyeremény, még bizonyára nem utasít vissza egy kis beszélgetést velem. - Esetleg a Loizába, vagy a Gavril Hellebe?
- A Cameliába. A Kaloyan úton van.
A környéken lévő tömérdek elite étterem közül pont egy ilyen átlagosat kellett kiválasztania? Hiszen ő pont az a fajta ember akire azt mondják: Még a bőre alatt is pénz van. Michaeltől többet vártam volna. A Loiza vagy a Gavril Helle elite éttermek, amelyekben kötelező az estélyi ruha, a zakó és a nyakkendő. Olyan hely, ahova az átlagosan gazdag emberek is csak különleges eseményekkor járnak. Gyanítható azonban hogy Mr Scott az egyel feljebb lévő rétegbe tartozik és zsebből ki tudná fizetni az étlap összes menüjét. A Camelia ezzel szemben azok közé a nem túl előkelő, de mégsem átlagos éttermek közé tartozik. Az a hely, ahova a lecsúszó félben lévő színészek, énekesek, vagy más hírsségek járnak.
- Oda? -ugrik rögtön egy fintorba az arcom. Ha ilyen helyre megyünk semmi értelme nem volt kiöltöznöm. Persze itt is elvárják a földet söprő hosszú fényűző ruhákat, de ha valaki egy kicsit kurvásabb stílusban megy be, amibe egyszeren kiállhatna az utcára vagy az egyik kocsmában kellethetné magát, azt azért mégsem szólják meg. Legfeljebb a pincérek és a többi vendég nagy szemekkel figyeli minden lépésedet de hey, én ezért élek! - Az a hely nem túl előkelő vagy fényűző. És a legkevésbé sem elite. Nem illik az imidzsedhez Michael.. -nevetek fel.
Halkan felsóhajt és mintha egy féleszű tyúkhoz beszélne megmagyarázza - Pont ez a lényeg. Nem illik az imidzsemhez ezért a rajongók, és a fotósok nem itt fognak keresni hanem máshol.
- Miközben beszélsz hozzám idefordulhatnál, nem? -húzom el a számat- Tudod ez így illik. -közlöm a személyiség ferdüléssel küzdő vacsora partneremnek
Lassan odafordul hozzám és tekintete arcomról átsiklik a ruházatomra - Ha valaki randevúzni hív téged nem night clubba való öltözetben illő megjelenni. Azt hiszem ezt így illik. -fordul ismét az ablak felé, mintha ezt az utcát nem látta volna már vagy ezerszer.
Bő 15 perc múlva a limuzin lassan leparkolt az étterem kivilágított ablaka előtt. Mi a magunk kínos csöndjét követve kiszálltunk. Michael még intézett pár keresetlen szót Edwardhoz, a sofőrhöz, közben én széltében hosszában végignézhettem a kivilágított utcán. A járdán néhány egyszerű járókelő téblábol, akik a különböző boltok kirakatain legeltetik a szemüket. A épületek közrefogták az utat, és a lakóházak maguk közé szorították a butikokat, irodákat, és persze a mi éttermünket is. A főbejárat fölötti cikornyás felirat kellemes, nem túl erős fénnyel hírdette az étterem nevét.
- Hey Michael ez a hely nem is olyan rossz. -lesek be az egyik ablakon, ahol egy párocska nevetgél önfeledten pár vörösborral telt pohár felett. Az alacsony fekete szeplős fiun öltöny van, pont mint Michaelen. Vele szemben ülő szintén fekete hajú barátnőjén ízléses, sötét estélyi.
Eközben Michael egyszerűen megfeledkezve rólam bestéál az étterem főbejáratán. Utánna sietve látom, hogy az egyik mélybordó színű egyenruhába öltöztetett pincér fiúval beszélget az asztalfoglalásunkról.
- Üdvözlöm Önt Mr Scott és kedves kísérőjét, Mis Harnetet a Camelia Étteremben. Van asztalfoglalásuk? -kattintja be a golyóstollát és bárgyú vigyorral mered Michael jeges képébe.
- Azt hiszem úgy fél órával ezelőtt intézhette el a menedzserem. Michael Scott néven foglalta le két személyre a hetes asztalt. -mered pislogás nélkül a fiu szemébe, aki zavartan esüti a szemét és sután lapozgatni kezdi a kis füzetét.
-Igen, igen uram megtaláltam. Az asztal a...
- Michael Duke. Így hívnak? -pislantok fel rá a névtáblájáról- Micsoda furcsa név Mikey...-vigyorgok édesen a fiura aki zavartan pislogva mered rám.- Csalódnék az étteremben ha nem te lennél a mai napon a pincérünk Mikey... Bízhatok benne hogy az a hetes asztal az ablak mellett van ugye?
- Ami azt illeti nem. -nyögi zavartan és hátrál pár lépést- Az asztalfoglalásuk nem a...
- Oh milyen kár. Hát mondd meg Michael nem lenne jó ha az ablak mellé ülhetnénk? Feletébb élvezném... Mi lenne ha a kedvemre tennél vele...? Ez a csodás kilátás...
Michael röpkén kipillant az egyik ablakon, ami pont az étteremben szemben lévő könyvkereskedést engedi látni. - Igen. Valóban szép a kilátás. -tekint rám a szeme sarkából, majd újra a megrettent fiura- Van szabad asztal valahol az ablak mellett?
Pislogva meredek Michaelre. Pont ő adná be a derekát főleg egy ilyen dologban? Mr Scott hihedten gyűlöli a sikitozó rajongó tömegét akik lépten nyomon a sarkában loholnak. Őszinte szívfájdalmamra, nem csinált a dologból jelenetet.
- P-Persze, természetesen Mr Scott. Kérem kövessenek. -vezet minket az egyik vörös terítővel letakart asztal felé, amin már ott várakozik az étlap. Illedelmesen kihúzza nekem a széket hogy leülhessek, mit én egy elragadó mosollyal válaszolok.
- Óhajtanak inni valamit amíg választanak az étlapról? - veszi elő a kis füzetét és várakozóan tekint ránk.
Mivel Michael nem szólal meg, kényelmesen hátradőlök a székemben és elvigyorodom- Hozzon nekem egy alapvető martinit kérem.
-Parancsol Mis Harnet? -érdeklődött felvont szemöldökkel rám nézve a pincér fiu.
- Jeget tesz a pohárba, a jégre egy olajbogyót. Arra Tanqueray gint. Azután... eddig ugye érti Mikey? -döntöm oldalra a fejem negédesen mosolyogva. Habár a pincér azt se tudja hova legyen zavarában, eszeveszetten jegyzeteli az én alapvető martinim összetevőit, a velem szemben ülő Michael mégcsak meg se rezzen. Közömbös képpel lapozgatja az étlapot és mégcsak rám se néz.
- Igen Mis Harnet értem...-mered rám zavartan a fiu, majd tovább jegyzetel.
- Nahát akkor, azután fog egy üveg vermutot, bármilyen márkájút és löttyint belőle a pohárba. Aztánn a vermutot visszarakja a polcra, a poharat meg idehozza nekem. Világos Mikey?
- Igen, tökéletesen Mis Harnet. És Mr Scott mit óhajt? Mit hozhatok?
- Egy Luwak kávét szeretnék. -böki ki fel se pillantva az étlapból. A produkciómért legalább egy kis dorgálást megérdemeltem volna azthiszem.

Előző         Következő