Szeretni…

A legszebb kilátás tárult a szemeim elé, ami csak a világon létezhetett, számomra mégis élvezhetetlen volt. Képtelen lettem volna bármiben is örömömet lelni, most, amikor a világom apró darabokra tört. Az, amit rendíthetetlennek hittem, a fájdalom ledöntötte egy szempillantás alatt, és épp azon dolgozott, hogy a szívemet felőrölve megöljön.

Egy part menti sziklán ücsörögtem, alattam a tenger lágyan hullámzott, s türkiz nyelvével meg-megnyaldosta a körül tornyosuló kavicsokat. A lemenő nap fénye megszínezte a tájat, a felhőket, az arcomon lecsorgó könnyeket, s a tengert, mely készült elnyelni az izzó korongot.

Emlékek özönlöttek a fejembe, érzések milliói járták át a testem, apró elektromos robbanásokat idézve elő bennem. Az egész világ más volt, átalakult, egyszerre súlyosabb és könnyebb, világosabb és sötétebb, gyűlöletesebb és kedvesebb. A világ csak folyt körülöttem, s egyazon pillanatban börtönömmé szilárdult. Olyan voltam, akár egy kalickába zárt madár, mégis szabad a nyitott rácsok által.

Én zárkóztam be, és nyíltam meg. Ezt kellett tennem, mert szörnyen fájt. Kitártam a lelkem, hogy a langymeleg szél megszabadíthasson a kínzó emlékektől, ugyanakkor bezártam a szívem, hogy megőrizhessem a legbecsesebb képeket. A szellő lágy dallamként suhogott a fülembe, egyszerre sírt-könyörgött, és megnyugtatott.

Felhízott térdeimet ölelgettem, s közben a kíntól halvány mosoly ült ki az arcomra. A könnyeim, akár a simogató ujjak, gyengéden csorogtak végig az államon, a nyakamon. Szemeim elől a lemenő nap eltűnt, s helyette egy megbántott, csalódott, összetört arc nézett rám. Ez volt az utolsó emlékem Róla, az utolsó, mit láthattam, mielőtt felszállt a repülőre, hogy végleg magamra hagyjon minden lapos szóval, minden ígérettel. Hagytam, hogy az égi muzsika, a dallamos szél könnyű szárnyára kapja, s vigye, vigye messzire, egészen a tengeren túlra, hogy soha vissza se térhessen.

Csak a szép dolgokra szeretnék emlékezni, csak arra, amit, és akit szerettem. Csupán szerettem, mert már nem létezett, már oda volt mindenem. Bennem akadt a lélegzet, megakadt a szívem is, ahogy átláttam a helyzetem. Én voltam a hibás a nyomorúságomban, én okoztam minden bánatom, mikor elengedtem Őt, mikor hagytam, hogy menjen meghalni.

Lassan felálltam. Felegyenesedtem, hátráltam néhány lépést. Engedtem, hogy a hajamba kapjon az idő közben felerősödött szél. Neki futottam, s engedtem, hogy a lelkem szárnyaljon. Repültem a könnyű szél hátán, s hallgattam elfúló szavait, a megbocsátó suttogást, mely körbefont puha karjaival. Ő volt az, a lelke velem együtt zuhant a szikláról a mélybe, hogy tudassa, mit nem értettem: Ő még mindig szeret engem.

Kedves Anni!

Úgy látszik, ez most az egypercesek ideje. Azt már az első mondatból leszűrtem, hogy szépen fogalmazol, és ezt a mű többi részében is bőségesen bizonyítottad a hasonlatokkal és metaforákkal.

Viszont az írás nem nyújtott semmi újat, különlegeset. A kalitkába zárt madár-hasonlata már ősöreg, elcsépelt, régen elvesztette a jelentését. Ugyan továbbfűzted a gondolatot, de ez még kevés.

A tengerparti naplemente képe elcsépelt, írjuk le bármilyen szépen is - már bizonyosan volt előttünk száz ember, aki hasonló vagy azonos szavakkal rögzítette ezt a jelenséget.

Aztán ott van a repülőgéppel távozó szerelem esete. Ennél már csak az lett volna a szebb, ha taxiba száll, a reptérre rohan, hogy a beszállókapunál utolérje és szerelmet valljon neki.

A vég is kiszámítható volt: szerelem nélkül mit ér az ember, ezért öngyilkos lesz.

Nem tudtam eldönteni, hogy azért nem tudtunk meg többet az előzményekről, mert magad sem tudtál volna kitalálni valami sztorit, avagy így találtad egésznek. Mindenesetre fölösleges is lett volna ecsetelni a pár távozásának okát - még akkor is, ha kíváncsi vagyok rá. Elrepült meghalni…?

Tehetséges vagy, jól fogalmazol, a helyesírással sincs probléma, ne érd be sablon történetekkel!

Üdv: timsi

Összesen: 18 pont

Kedves Anni!

Nagyon szépen fogalmazol, de egyet kell értenem Timsivel, miszerint érdemesebb lenne egy egyedi történetet megírnod. Miközben olvastam, az előző verseny egyik novellája lebegett a szemem előtt, ami ugyanazt a sémát követte, mint a tied. A tengerparton búslakodó lány a naplementét nézi, majd öngyilkos lesz szerelme hiánya miatt. Maga az el nem múló szerelem gondolata szép, de ezt egy kicsit egyedibb formában is át lehet adni.

Üdv: Holly

Összesen: 16 pont

Kedves Anni!

*.* Nem találok szavakat, sorra törlöm ki a legépelt sorokat. Az elején azt hittem, hogy ez is egy depressziós meg akarok halni tömeggyártású írás lesz, de tévedtem. A legvégén tetted fel az i-re a pontot. A zene passzolt, láthatóan igényesen fogalmazol. Levettél a lábamról.

Üdv: Andi
25 pont

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés