Kritika - Holly

Andzse – Egy vámpír szeretője

Mikor megláttam a címet, csalódottan sóhajtottam. Megint egy vámpír sztori? Azt hittem, ebből már kinőttünk. Aztán tovább olvastam, egészen a dőlt betűs végéig, és... továbbra is ugyanez volt a véleményem. Annyi ilyen mű született már, hogy még egy ugyanolyan fölösleges. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem szabad többet ilyent írni, csak most már kell bele valami plusz, valami más, ami eddig nem volt ott. De, amikor elkezdtem a következő részt, megnyugodtam. Ez már más volt, mint az általános történetek folytatása. Jó ötlet volt, hogy nem a megszokott sorrendben vázoltad a történéseket. A jelenbe csöppenünk, és nem tudjuk az előzményeket, csak a párbeszédekre és az emlékképekre támaszkodhatunk. Ez kicsit megmozgatja az olvasó agyát és nem hagyja elaludni. Érezzük azt a komor, nyomott hangulatot, és azt a veszélyérzetet, hogy bármelyik pillanatban előtörhet az egyik sötét sarokból egy árny. Személy szerint nekem az a rész tetszett a legjobban, amikor a második emlékképben lát egy lányt, kétségbeesetten menekülni, és azon gondolkodik a főszereplő, hogy mit kell tennie. Engem az borzongatott meg a legjobban, szóval egy piros pont érte.

És most egy picit a nyelvtanról és a technikáról. Néhol vannak elgépelések, szóismétlések és helyesírási hibák, de egy-két újraolvasás után ezek könnyen javíthatók, így inkább ezzel nem is szeretném húzni az időt. Furcsa volt olvasni, a „megannyiszor” és „mindezidáig” szavakat, amik valahogy nem illetek a szövegkörnyezetbe. Aztán egy kicsit töprengtem és rájöttem, miért is. Ilyen szavakat csak a hétköznapi párbeszédekben szoktunk használni, egy szépirodalmi szövegbe nem illik. „Eszembe jutott a kérdés, ami megannyiszor visszhangzott a fejemben már jó ideje, de sosem volt merszem feltenni. A kérdés, ami erőt adott mindezidáig.” Ezt egyszerűen írhattad volna úgy, hogy annyiszor, vagy idáig, de még rengeteg szinonimát fel lehet hozzá sorolni.

A fogalmazásod szép és összeszedett. A képeket a szemünk elé úsztatod, mégsem írsz fél oldal hosszúságú leírásokat, inkább a cselekményre összpontosítasz. Megtaláltad az arany középutat, ami mindenképpen dicséretes. Mégis találni néhol találni egy-egy értelmetlen mondatot, mint pl.: „Alig kaptam levegőt és a szívem a falnak ütődés óta akarta átdöfni a mellkasom.” Inkább át akarta döfni a mellkasom, nem?

Kifejezetten jó ötletnek találtam, hogy Sarah nem élte túl végül. Bár a fordulat a végén kiszámítható volt, mégis odaillett és nem éreztem semmi hiányt vagy csalódást.

Annak ellenére, hogy nem túl bizakodva kezdtem neki a novellának, mégis nyugodtan fejeztem be. Nem volt rossz történet, de legközelebb dobd fel valami különlegessel. Remélem még olvashatok tőled mást is, és nem rontottam el a kedved ezzel a kis összefoglalóval. Sok sikert a továbbiakban!