Véleményed 

 3.Fejezet

Ismét virrad, és én megint a tetőn ülök. Kezdem úgy érezni, hogy a napfény melegít, de ez csak képzelődés. Elhatároztam, hogy meglátogatom Jonh-t. Valahogy a tudtára adom a jelenlétem, és megpróbálok vele kommunikálni. Ezt az elhatározásomat mindenképpen meg akarom valósítani, akár mennyi időbe is telik. ű, tökéletes, és élő.

Otthon találom, hiszen hétvége van, és korán reggel. Az ágyában fekszik, egy halom mellett. Talán a huga... talán... vagy egy kupac ruha. De a halom megmozdul, és egy mesztelen lány nyújtózik az ágyában. Gyönyörű, tökéletes és élő Hihetettlen, hogy ezt tette. Térdre esem az ágya mellett, és ütöm, tiszta erőmből, de nem érek vele semmit. Még csak fel sem riad. Meg sem mozdúl. A lány megsimítja a vállát, édes szavakat súg a fülébe, megcsókolja, és kimegy az ajtón, egy szál bugyiban. John felül, és ásít egy nagyot. Hatalmas pofont adok neki, de meg sem érzi. Leomlok a földre, és tenyerembe temetem az arcom. Nem akarok itt lenni, nagyon nem, de nem tudok elmenni. Egyszerűen nem lehet. Tudnom kell, ki ez a lány.

Dél van. Még mindig az ágyban hevernek, én a sarokban gubbasztok. Néha körbejárom a szobát közös fényképek után kutatva, emléktárgyakat keresve. A legtöbb, amit találtam, egy cetli az asztalon. Én írtam neki, mikor itt voltam. Mikor még éltem. Mikor azt hittem, csak én vagyok neki, és csak engem szeret. Mindig azt mondta, értem él. Hazudott. Annyit hazudott...

Már délután 3 óra, mikor a beszélgetésük furcsa fordulatot vesz. A lány kérdezgeti rólam, hogy milyen voltam.

-Gyönyörű volt, látnod kellett volna. Azok a szemek... Nem mentem el a temetésére. Egyszerűen nem bírtam... (persze mással hemperegni tudsz...-Jegyeztem meg csak úgy mellékesen)

-Nem a te hibád. Tudod jól. (Már hogy ne lenne az ő hibája.-mondtam dühösen.)

-El kellett volna mennem, megérdemelt volna annyit. Az anyja azt mondta a telefonban, hogy terhes volt. Tőlem. És hogy el ne merjek menni. Szörnyű volt.ő.

Ez így még mindig hihetettlen volt. Anya ilyet tett volna? Biztos csak egy ócska kifogás, hogy a csajt az úja köré tekerhesse. Ugyan már... Szánalmas! Ismét felálltam, és már épp indúlni készültem, mikor benyúlt a fiókba. Egy képet vett elő. Én voltam rajta, ahogy a karjaiban tart. El sem hittem, hogy még megvan ez a kép. Két éve lett csináltatva, mikor elkezdtünk járni. Az ágyra ültem, és hallgattam, ahogy mesél rólam. Úgy mesélt, olyan szeretettel, és olyan odaadással, ahogy még sosem hallottam senkitől. A lány pedig hallgatta. Bár még mindig idegesített, hogy itt találtam, azt hiszem, kezdem megkedvelni.

Előző               Következő